A Déli Egyházkerület története
Az 1610. március 28 és 30 között ülésező zsolnai zsinat, melyen Thurzó György nádor hívására a három részre szakadt ország tíz északnyugati vármegyéjéből húsz evangélikus főúr és nemes, három követ és huszonnyolc lelkész vett részt, az egyház belső rendjét illető fontos döntései mellett a jogi és területi viszonyokat is rendezte. A zsinaton képviselt vármegyék gyülekezeteit három szuperintendanciába osztották be, Hrochotius Ábrahámidesz Izsák bajmóci, Láni (Lányi) Illés biccsei és Melik Sámuel breznóbányai lelkészt pedig megválasztották szuperintendensnek. Az utóbbi kerületéhez, melyet hagyományosan a bányai kerület elődjének, s ezért Melik Sámuelt a kerület első püspökének tekintenek, a Hont, Nógrád, Turóc és Zólyom vármegyék területén lévő egyházak hívei tartoztak. A folytonosságnak az az alapja, hogy ezeknek a vármegyéknek a többsége a későbbiek folyamán a bányai kerülethez tartozott, s ide csatlakoztak a 17. század második felében, majd a 18. század elején a betelepítések során keletkezett Pest megyei és békési gyülekezetek is. Eleinte a nógrádi esperességhez tartoztak alesperességként, míg 1727-ben meg nem alakult a pesti esperesség, melyet olykor pest-békési esperességnek is neveztek.
A szepesváraljai zsinat 1614-ben két további kerületet hozott létre a Szepességben és Sáros megyében, illetve a szabad királyi városokban (Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes, Szeben) lévő gyülekezetekből. Így a dunántúli kerülettel együtt, mely ezektől a szerveződésektől teljesen függetlenül jött létre valamivel korábban, 1576-ban, a 17. század elején legalább hat egyházkerülete volt a magyar királyság területén élő evangélikusoknak. Egy időben talán több is, mert a Duna bal partján lévő magyar ajkú egyházaknak a 17. század egy részében saját szuperintendensük volt.
Az ellenreformáció protestánsüldözése idején ez az egyházszervezet alig létezett, 1672től majd három évtizedig szuperintendense sem volt a bányai kerületnek. A Rákóczi-szabadságharc idején, az üldözés szűntével, 1704-ben választottak újra szuperintendenst Pilárik István selmecbányai lelkész személyében. Az 1707-ben tartott rózsahegyi zsinat a Dunántúl és Erdély kivételével újra meghatározta a kerületek határait. A biccsei és bajmóci kerület egyesítésével a Duna bal partján négy kerületet hoztak létre. Döntése alapján Bars, Hont, Nógrád, Pest–Pilis–Solt, Turóc és Zólyom vármegyék és az itt lévő szabad királyi és bányavárosok tartoztak a később bányainak nevezett kerülethez. Pilárikot megerősítették szuperintendensi tisztségében, de a protestánsok üldözése miatt 1709 és 1734 között a kerület szuperintendens nélkül maradt a kerület.
1734-ben a Carolina Resolutio előírásának megfelelően királyi rendelettel rögzítették, hogy az addigra történelmileg kialakult öt helyett az evangélikusoknak négy egyházkerülete lehet. Ekkor jött létre az a négy kerület és területi beosztás, mely – bár a 19. század közepe táján történt egy kisebb területi átrendezés – Trianonig fennmaradt, illetve az akkor elszenvedett amputálások miatt lényegesen kisebb területen 1952-ig jogfolytonosan tovább élt. (A korábban egyesített biccsei és bajmóci kerület tekinthető a dunáninneni kerület elődjének, a szepesváraljai zsinaton létrehozott két szuperintendencia 1734 utáni egyesítésével kialakuló kerület pedig a tiszai kerület elődjének. A négy egyházkerületet előíró királyi döntés nem vonatkozott Erdélyre, s így nem érintette az ottani, nagyobbrészt szász, kisebb részben Magyar evangélikusokat. Az erdélyrészi szász evangélikus egyház később sem csatlakozott a "Magyarországi ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyház"- hoz, bár a Brassó környéki magyar anyanyelvű gyülekezetek 1886-ban kiváltak a szász egyházból és a tiszai egyházkerülethez csatlakoztak.)
Mivel 1734-ben Turóc megye a dunáninneni egyházkerülethez került, a bányai kerület ekkor Bars, Hont, Nógrád, Pest-Pilis-Solt és Zólyom vármegyék esperességeit foglalta magába, mintegy 80 anyaegyházzal. Az 1734-et követő években alakult ki az egyházkerületi, egyházmegyei és egyházközségi felügyelői tisztség is. Egy 1735-ben Pesten tartott gyűlésen Radvánszky Jánost választották meg a bányai egyházkerület felügyelőjének (Egyetemes felügyelőt hivatalosan először csak 1774-ben választottak.)
1791-ben a pesti esperességből önállósodva megalakult békési és bács-szerémi esperesség. 1836-ban kivált a békésiből a bánáti (későbbi nevén bánsági) esperesség, majd 1843- ban a Pest városában lévő gyülekezetek önállósodtak. Ez ezentúl pestmegyeinek nevezett esperesség mellett létrejött a pestvárosi esperesség, mely később a budapesti esperesség nevet viselte. Az 1891–94. évi zsinat az egyházkerületek arányosítása céljából a barsi, honti és nógrádi esperességeket a dunáninneni egyházkerülethez csatolta, a turócit viszont visszacsatolta a bányai kerülethez. 1896-tól a békési egyházmegye három részre oszlott (arad- békési, békési és csanád-csongrádi esperességekre), 1900-ban pedig a bács-szerémi egyházmegye oszlott ketté, bácsi és horvát-szlavon esperességekre. Ennek megfelelően száz évvel ezelőtt, a 19. és 20. század fordulóján a bányai egyházkerület tíz egyházmegyével (arad-békési, bácsi, bánsági, békési, budapesti, csanád-csongrádi, horvát-szlavon, pest megyei, turóci, zólyomi) a történelmi Magyarország kelet–nyugati irányban vett középső részén a Felvidéktől a Bánátig és a Száváig terjedt. Az egyházkerületben 164 anyagyház és missziói kör volt, valamint 77 leányegyház. A 177 rendes lelkészi állást betöltő lelkészek mellett 15 helyettes és segédlelkész szolgált a kerületben, melyben a hívek száma 433 583 volt.
A trianoni diktátum következtében az ország határain túlra került a bánsági, a horvát- szlavon, turóci és zólyomi egyházmegye, Baja kivételével a bácsi egyházmegye, valamint az arad-békési egyházmegyéből Apatelek, Arad, Szemlak és Újvarsánd, illetve a csanád-csongrádiból Nagylak és Nagyszentmiklós. Így Trianon után a megcsonkított bányai kerület területén 60 anyaegyház maradt a 164-ből. A hívek száma pedig szinte pontosan megfeleződött.
1924-ben a legnagyobb esperességet, a pestmegyeit, három részre osztották. Így a két világháború között a bányai kerülethez hét egyházmegye tartozott: az arad-békési, a békési, a csanád-csongrádi, a pestmegyei alsó, a pestmegyei felső és a pestmegyei közép egyházmegye. Ebben az időszakban, különösen a főváros közelében, újabb gyülekezetek alakultak és önállósodtak. 1940-re már 94-re nőtt az anyaegyházközségek és önálló missziói körök száma, s egy lelkészi állása volt a budapesti egyházmegyéhez tartozó Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesületnek. Az egyházkerületben a hívek száma elérte a 300 ezret.
1952-ben politikai nyomásra a négy kerület helyett kettőt hoztak létre, a délit és az északi egyházkerületet. Az egyházmegyei határokat is megváltoztatva, azokat általában a megyehatárokhoz igazítva, a következő egyházmegyék tartoztak a déli kerülethez: Bács-Kiskun, kelet-békési, nyugat-békési, csongrád-szolnoki, pesti, Pest megyei, somogy-zalai és tolna-baranyai, összesen 155 egyházközséggel. Az egyházkerület határa 2000-ig két alkalommal változott meg kissé. Egyrészt keleten a hajdú-szabolcsi egyházmegyéből a kelet-békésihez került Komádi és környéke, másrészt nyugaton Keszthely és környéke, miután 1979-ben Veszprém megyétől Zala megyéhez csatolták vissza, 1980-ban egyházilag is a veszprémi egyházmegyéből a somogy-zalai egyházmegyéhez került.
Az ötvenes és azt követő évtizedek az egyháznak hol erőszakosabb, hol kifinomultabb eszközökkel való háttérbe szorítását hozták. A valószínűleg a rendszertől függetlenül is bekövetkező szekularizációval együtt ez azt eredményezte, hogy egymás után kellett a gyülekezeteket társítani, sőt a csongrád-szolnoki egyházmegye jelentős elerőtlenedése miatt a zsinat 1996-ban ezt az egyházmegyét megszüntette. Mivel ugyanekkor a Pest megyei egyházmegyét kettéosztották (az egykori pestmegyei felső és közép egyházmegyékre emlékeztető határok mentén), a 2000. évi területrendezés előtt a bács-kiskun, kelet-békési, nyugat-békési, Észak-Pest megyei, Dél-Pest megyei, pesti, somogy-zalai és tolna-baranyai egyházmegyék alkották a déli egyházkerületet, akkor már csak 110 egyházközséggel. Az egyházkerület területén akkori becslés szerint 154 ezer evangélikus élt.
A 2000. évben lépett életbe az új, három egyházkerületes egyházszervezet, melyben a déli és északi egyházkerület egyházmegyéinek részbeni átrendezésével létrejött a nyugati (dunántúli) egyházkerület. Azóta a Bács-Kiskun, kelet-békési, nyugat-békési, pesti és tolna-baranyai egyházmegye 64 egyházközsége alkotja a déli egyházkerületet. A 2001. évi népszámlálás adatai szerint ma mintegy 115 ezer az egyházkerület területén élő evangélikusok száma.
Forrás: Sólyom Jenő - A Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete az ezredfordulón 2000-2001, Luther Kiadó, 2002